Egyes legendák szerint Bloody Mary a nevét a 16. században összesen 5 évig uralkodó angol Mária királynőről (VIII. Henrik lánya) kapta. A királynő - mivel kezéhez sok vér tapadt, hiszen vallási okokból sok száz embert végeztetett ki - e néven vonult be a történelembe, majd a bárokba.
Az ital szülőhelye az 1920-as évektől kezdődően az amerikai és a nemzetközi kolónia egyik legfelkapottabb párizsi bárja, a világraszóló koktélnagyhatalom, a Harry's New York Bar. A Bloody Mary gyakorlatilag egy időben született a paradicsomkonzervvel, állítólag 1921-ban.Nem tudni, hogy az italt eredetileg étvágygerjesztőnek vagy gyomorbántalmak, illetve másnaposság ellen ajánlották-e. Az azonban biztos, hogy mindegyikre kitűnő, sőt reggeli ébresztőként, frissítőként vagy mindezektől függetlenül, bármiféle kifogás vagy magyarázat nélkül, önmagában is igen élvezetes.
A recept tulajdonképpen nem is recept, hiszen a lényeg csupán a vodka és a paradicsomlé, ezek mennyiségét és arányát az egyéni ízlés határozza meg. A további ízesítés, vadítás pedig valóban gusztus kérdése, így a mennyiségek helyett nyugodtan minden egyes alkotóelemhez hozzá lehetne írni: ízlés szerint...
Az eredeti receptben állítólag még kisebb mennyiségű és kevesebb féle fűszer volt, de amikor az alkoholtilalom után a Párizsból áttelepedett Pete mester New Yorkban kezdte keverni a Bloody Maryket, az amerikaiak ízlésének megfelelően megborsozta, megsózta és hozzáadta a tipikusan amerikai chili paprika szószt, a Tabascót is. No meg az USA-ban akkor még ismeretlen vodkát ginnel próbálták helyettesíteni, de csekély sikereket ért el, így a Bloody Mary amerikai karrierje igazán a vodka 1940-es 1950-es nagyívű pályafutásával vette kezdetét.
A híres, de makacsul semmilyen italcsaládba nem sorolható ital ma már egész terebélyes, önálló családot alkot, legközelebbi rokonai a Bloody Maria (vodka helyett tequila), a Danish Mary (vodka helyett aquavit) és a szeszmentes Virgin Mary.
Receptúra:

- 40 ml Bols vodka
- 90 ml paradicsomlé
- csipet só, bors
- pár csepp Tabasco
- pár csepp Worcestershire-szósz
- bazsalikom
- 10 ml citromlé
- (zeller, torma)
Elkészítés:
Az alapanyagokat a vendég poharába jéggel összekeverjük.